1985-ben Európa legjobb szövetségi kapitányának választották Mezey Györgyöt, de a neve elválaszthatatlan a magyar foci legnagyobb világbajnoki kudarcától. Mezey György most hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen róla az első életrajzi könyv, amit Benedek Szabolcs írt, aki szépirodalmi munkássága mellett lelkes szurkoló volt 1984 és 1985 fordulóján, amikor úgy tűnt, hogy a magyar foci megint szép lesz.
Magyarországon mindig volt egy erős futballnosztalgia, amit a jelenlegi válogatott győzelmei sem tudnak elnyomni vagy háttérbe szorítani, és még jó sokszor lesz terítéken az utolsó nagy világbajnoki selejtezős menetelés. Vagyis az, ami 1984 szeptemberében az osztrákok legyőzésével kezdődött (3–1), és nyolc hónappal később az osztrákok bécsi legyőzésével (3–0) végződött. Közte ugyanis idegenben sikerült megverni szerencsés gólokkal a hollandokat (2–1), Péter Zoltán lapos lövésével pedig a vb-ezüstérmes NSZK-t (1–0, ez utóbbi nem selejtező volt).
Mivel 1984–85-ben a Videoton is sorra múlta felül az ellenfeleit az UEFA-kupában, az ifjúsági válogatott pedig 1984-ben Moszkvában győzött a szovjetek ellen az Eb-döntőben, rózsás hangulat volt. Mindezen nem változtatott az sem, hogy a hollandok nyertek 1–0-ra a Népstadionban 1985-ben, mert az a magyaroknak már tét nélküli selejtező volt csupán. 1985-ben Mezey Györgyöt választották a kontinens legjobb kapitányának, a csapat pedig a harmadik helyre ugrott előre a nem hivatalos világranglistán. Mezey 1982-ben már ott volt a vb-n, akkor Mészöly Kálmán segítőjeként, Mészöly lemondása után vehette át az irányítást.
A hangulatot tetézte 1986. március 15-én a brazilok 3–0-s legyőzése. Nem a legerősebb csapattal érkeztek, de Brazíliát legyőzni mindig érdem. Aki átélte ezt az időszakot, nyilván úgy tekintett rá, hogy ez a csapat sebezhetetlen, és aki a helyszínen követte valamelyik sikert, még büszkébben mesél az élményeiről. Pláne, mert akkor még nem tudhattuk, hogy ez a csúcspont, és utána hosszú ideig tartó vegetálás indul el.
Az 1986-os mexikói vb-re a felfokozott várakozások közepette érkező csapat kiábrándító, 0–6-os vereséget szenvedett a szovjetek ellen, de akár több gólt is kaphatott volna. Kanada vékony legyőzése (2–0) és a franciák elleni 0–3 után még a minimális cél, a továbbjutás is távol került a 2–9-es gólkülönbséggel, noha a 24 csapatból először a vb-k történetében tizenhat továbbjutott. A maradék nyolchoz tartozott a nagy reményekkel induló Magyarország. (Uruguay egyébként szintén két ponttal végzett, és 2–7-es gólkülönbsége miatt folytathatta, de kikapott Argentínától.)
Mezey nimbuszához az 1984-es és 1985-ös győzelmek és az 1986-os brazilverés kétségtelenül hozzátettek, amit aztán a súlyos és mindmáig kibeszéletlen vereséggel lerombolt. Amikor 1988-ban másodszor lett kapitány, már korántsem játszott ellenállhatatlanul a csapata, elég a Málta elleni 2–2-re gondolni, amivel ez a második kapitányi szakasz mindössze öt meccs után lezárult.
Mezey György most hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen róla az első életrajzi könyv. „Ez a könyv a szakmai életem lezárása” – írja az edző a bevezetőben. A könyvet Benedek Szabolcs írta, aki szépirodalmi munkássága mellett lelkes szurkoló volt 1984 és 1985 fordulóján, amikor úgy tűnt, hogy a magyar foci megint szép lesz. A folyamatos sikerek őt is megérintették, vélhetően ő is eljátszott a gondolattal, hogy a továbbjutás a csoportból megvan, utána pedig a nyolcaddöntő is, a negyeddöntőben pedig lesz, ami lesz.
Mezeyt sokszor érte az a vád, hogy nem tárta fel kellő alapossággal, mi történt Mexikóban, miért bénult meg egyszerre a csapat, miért reagált szinte mindenki tompán. Erre ezúttal sem számíthatunk, ha már az eddig eltelt 39 évben mélyreható elemzés nem született tőle, most sem tárulkozott ki. Van azonban két olyan meglátása, amikről eddig ilyen nyíltsággal nem beszélt.
Elutasított manipuláció
Mendemondák voltak arról már 1986-ban is, hogy Magyarország és a Szovjetunió sportvezetése megpróbált megegyezni a döntetlenben, hiszen az mindkét válogatottnak jó, Kanadát egyébként is megveri mindenki, így három ponttal a továbbjutás garantált ebben az új lebonyolítási rendszerben. A FourFourTwo-ban 2021-ben megjelent egy cikk, ami szerint Mezey állítólag azt mondta: majd ha Kádár János, az állampárt akkori vezetője azt kéri tőle, akkor hajlandó foglalkozni a bundával. Az 1982-es vb-n a már továbbjutott osztrákok szándékosan kikaptak a németektől – ezzel kiejtették Algériát –, akkor is volt összekacsintás, a kor viszonyaiba tehát beleillett volna egy laza iksz.
Most a könyvből Mezey verzióját is megismerhetjük első kézből. Egy edzés közben váratlanul berendelte az irodájába Buda István, aki a sportéletet irányító Országos Testnevelési Hivatal (OTSH) akkori vezetője volt. Buda azt mondta neki: „Mezey elvtárs, akkor most megyünk a szovjet sortvezetőkhöz megbeszélni a mexikói döntetlent.” Mezey úgy válaszolt, hogy azt a pályán is ki lehet csikarni, nem kell megbeszélni. Úgy érvelt, hogy a kollégáját, Eduard Malofejevet ismeri, az olimpiai válogatottunk már győzött Moszkvában az ő csapata ellen. Veszélyesnek gondolta, ha valaki meglátja őket a reptéren, akkor azonnal tudni fogják, hová mennek, és milyen céllal.
„Buda dühbe gurult, elzavart azzal, hogy magával nem lehet tárgyalni, menjen a picsába”
– zárta a sztorit Mezey.
A szovjeteknek azért érhette meg előre a döntetlen, mert rossz szériában voltak, és ha kockázatos is volt, Malofejevet a vb előtt kirúgták. Egy hazai döntetlen a finnekkel szemben mindenkor megbocsáthatatlan eredménynek számított, hát még egy vb előtt. Valerij Lobanovszkij vette át az irányítást, aki a Dinamo Kijevvel májusban megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK), miután a lyoni döntőben csodás játékkal, 3–0-ra múlták felül az Atlético Madridot.
Életvitel
A másik érdekes és eddig nem ismert szál a mostani könyvben, hogy Mezey név nélkül megemlíti három játékos életmódját, akikről csak sejteni lehet, hogy fővárosiak voltak. Azt, hogy pontosan mikoriak a történetek, nem tudjuk meg, de az a szövegkörnyezetből kiderül, hogy valamikor 1985. április és 1986. április közöttre tehetőek. Vagyis a kijutás és a közvetlen vb-felkészülés előtti időszakban történtek. Az egyik játékost a kapitány három pucér nővel találta a lakásán, egy másiknak a felesége a Magyar Labdarúgó Szövetségbe telefonált be, mert a férje napok óta nem tért haza. Mezey segített a keresésben, és az egyik kocsmában talált rá az illetőre. A harmadik ittasan karambolozott, és elvették a jogsiját.
A három eset közül egyik sem közismert, ezt a már akkor is újságot író kollégáktól tudom. Felcsörgettem őket, miután elolvastam a könyvet, de csak rázták a fejüket, amikor felolvastam nekik a történeteket, és azt kérdeztem tőlük, mennyire könnyen beazonosítható, kikről van szó. Egyik esetről sem hallottak.
„Briliáns teljesítménnyel kijutottak a világbajnokságra, érthető volt, hogy ünnepelnek. A profi világban egy játékos tudja, mi a határ. Ott nincs olyan, hogy a kocsmaasztal mellől szednek fel részegen. Az én játékosaim nem voltak profik. Legföljebb azt hitték magukról, vagy egyesek elhitették velük” – fogalmazott Mezey negyven év távlatából a problémáról, ami kvázi mentő körülményként értékelhető, mutatva, hogy milyen nehéz dolga volt. Azt viszont már nem taglalta, hogy ennek a három sztorinak konkrétan mi köze volt a mexikói vb-kudarchoz. Hogy elegáns-e most ezzel védekezni, az másik kérdés, hiszen ezek a játékosok csináltak belőle sztáredzőt.
Azt ellenben önkritikusan bevallotta a kötetben, hogy az az ausztriai, lienzi edzőtábor már nem kellett volna, ahová 1985. májusban elvitte a csapatát, miután látta, hogy az április 30-i, az MTK-pályán rendezett Cooper-teszteken siralmas futóeredmények születtek. Megfejthetetlen, miből gondolta, hogy jó lesz egy edzőtábor, amikor az ausztriai magaslat sem páratartalomban, sem hőmérsékletben nem hasonlít, mi több, szöges ellentéte a mexikóinak.
A válogatott egyik titka viszont a kondíció volt, ezért ragaszkodott Mezey az ausztriai magaslati felkészüléshez, hátha ott néhány nap alatt gatyába tudja rázni a kissé leengedett játékosait. Kondi nélkül ugyanis nem lehetett bírni a magas letámadást, ami a sikeresség és a győzelmek másik titka volt. Erre szokták azt mondani, hogy annak a stílusnak, amit Jürgen Klopp a tökélyre fejlesztett, Mezey az előfutára volt. Egyébként kikérte az öttusázó Török Ferenc véleményét, aki nyert vb-t egyéniben 1962-ben, majd 1968-ban olimpiát is a helyszínen. Ő azt tanácsolta, hogy tengerszinten edzeni, magaslaton aludni. Azt tudjuk a visszaemlékezésekből, hogy magaslaton edzettek, bár Mezey azt most cáfolta, hogy rendszeresen délben, a rekkenő hőségben gyakoroltak volna.
Az már egy kicsit több az önkritikánál, hogy azt nyilatkozta most: jobb lett volna, ha a brazilok nyernek 3–0-ra a Népstadionban 1986 tavaszán, nem pedig a saját csapata, mert egy pofon rájuk fért volna, noha ez a meccs generációs élményt okozott, és a Mezey-mítosz fontos része ez a siker.
„Egy kiütés talán helyretette volna az én elkényeztetett fiaimat.”
Mindez persze nem magyarázat arra, miért bénult meg egyszerre mindenki Mexikóban a két, gyorsan bekapott gól után.
Mezey szerint a bemelegítésnél nem tapasztalt semmi furcsát, az utolsó edzőmeccsen pedig mindenki jól ment. Állítja, a játékosok nem beszéltek rosszullétről sem akkor, sem később, a meccs után. (Ezt egyébként maguk a játékosok cáfolták, az egyikük azt mondta, látja a kaput, de mozog.)
Mezey a mai napig azzal védekezik, jogosan, hogy a magyar bajnokság nem készít fel ilyen sorozatterhelésre, és az a focistílus, a precíziós letámadás, elsősorban akkor hasznos, amikor nincs háromgólos hátrány, mert utána könnyű kinyílni, a szovjetek pedig még könnyebben kontrázhattak. A meccs közben pedig nem tudott váltani.
Lobanovszkij, az innovátor
Az tény, hogy Mezey mindig is megosztó személyiség volt – a későbbi pozícióiba, sértődéseibe már ne is menjünk bele –, ez a könyv csak alátámasztja, mennyire az. A könyvben is szóba hozta, hogy belebegtette egyszer a lemondását 1985 végén, és arra is utal, hogy a politikával voltak súrlódásai.
Mint ahogy az is tény, hogy az Irapuatóban a másik kispadon ülő Lobanovszkij két évvel később Eb-ezüstérmes lett a szovjetekkel, tizenegy év múltán, 1999-ben pedig BL-elődöntős a Dinamo Kijevvel, vagyis folyamatosan az európai topfutballban edződött és készítette fel a játékosait, hogy mást ne említsünk, a Barcelonát 4–0-ra verték meg Andrij Sevcsenkóval és Szerhij Rebrovval. Lobanovszkij már a nyolcvanas évek végén adatalapú elemzéseket végzett saját megfigyelőivel, előfutára volt a modern futballnak és a statisztikai hozzáállásnak.
Nem kis kontraszt, hogy Mezey eközben egyszer volt bajnok a Honvéddal. Majd később még egyszer a Videotonnal, 2011-ben, ám a bajnoki cím után szerződést bontottak vele. Utolsó nemzetközi meccsén a szlovén Maribortól 2–0-ra kikapott a fehérvári csapattal.
