Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nehéz megmondani, hogy ki a komoly kihívó és ki nem, szerinte tíz hónap ilyen szempontból is sok idő a politikában, de olyan kihívót, ami valós kormányképességet jelenít meg, nem lát jelenleg, szerinte a Tisza Párt nem jobban, hanem rosszabbul áll, mint a korábbi baloldali ellenzéki pártok négy évvel ezelőtt. Gulyás a köztévé 48 perc című műsorában többek között arról is beszélt, hogy „fel sem merült, hogy nem Orbán Viktor lesz a listavezető 2026-ban”, és száz százalékig egyetért Navracsics Tiborral abban, hogy nem Magyar Péter a Fidesz számára a probléma, hanem az a hangulat, amelynek a megtestesítője Magyar Péter. Gulyás szerint az ellenzék tábora érdemben nem nagyobb, mint négy évvel ezelőtt.
„A különbség az, hogy a kormánypártoknak kell mindent megtenni annak érdekében, hogy ahhoz hasonló bizalmat kapjanak, mint legutóbb” – mondta Gulyás, és úgy fogalmazott, „nehezebb időszakban vagyunk”. Arra a kérdésre, hogy személyesen hogyan érinti, hogy Magyar Péter – aki korábban barátja volt, és egyik gyerekének Gulyás a keresztapja, most a legnagyobb politikai ellenfél, a miniszter azt válaszolta, hogy ennek nincs politikai jelentősége.
„Magyar Péter már 2018-ban írásba foglalta nekem, hogy minden jellegű baráti viszonynak köztünk vége van”
– mondta Gulyás, hozzátéve, hogy morálisan elfogadhatatlannak tartja a Tisza elnökének „pálfordulását”.
„Én tudom a legjobban, hogy ő egy hiteltelen figura” – mondta a miniszter, felemlegetve Magyar korábbi munkáit, posztjait, és kitért arra, hogy korábban felvette volt feleségével, Varga Judittal folytatott beszélgetését.
Gulyás beszélt még arról is, hogy szerinte folyamatosan romlik a hazai közbeszéd állapota, aminek egyik oka az, hogy a kommunikáció a digitális térben zajlik. Szerinte ebben Magyarország élen jár, de a „gyűlöletcunami” Magyar Péternek köszönhető. Gulyás szerint a kormánypártoknak is van ebben felelőssége, de ha valaki a magyar politikában mélyebb tartalmat keres, akkor azt csak a polgári oldalon kaphatja meg.
Szerinte a plakátok szintje más, de a miniszterelnök évértékelője, vagy a házelnök interjúi mélyebb tartalmat hordoznak. „A modern politika alapszabályaihoz alkalmazkodni kell, de nem szabad, hogy az a tartalmat zárójelbe tegye” – mondta Gulyás.
A miniszter kérdésre válaszolva azt mondta, hogy teljes Lázárinfót még nem látott, de fontosnak tartja, hogy van egy miniszter, aki több száz ember elé kiáll, „trombitálhatnak mellette, még méltatlannak tűnő jelenetek is lejátszódhatnak”, Gulyás szerint ez azt mutatja, hogy a magyar kormány mélyen elkötelezett a demokrácia egészen közvetlen formái iránt is.
Az utóbbi időszakban általában nagy visszhangja van Lázár János lakossági fórumainak, legutóbb például Jászberényben azzal viccelődött, hogy senki nem jár jól, ha a városban kórházba kerül.
Berettyóújfaluban tartótt fórumán egy fiatal munkás kifakadt azon, hogy szárnyal az infláció, és szerinte „szét lett lopva minden”. Tamás azóta leült beszélgetni Magyar Péterrel egy kanapéra, erről itt írtunk.
A fórum után a Telex munkatársai kérdezték Lázárt a vagyonáról, a Pride-ról és arról, hogy mi lesz a sokat emlegetett kastély sorsa. Az erről készült videóinterjút itt nézheti meg újra: