Nem indul a Momentum a 2026-os országgyűlési választáson
Küldöttgyűlést tartott szombaton a Momentum, aminek tagjai arról szavaztak, hogy elinduljon-e az ellenzéki párt a 2026-os országgyűlési választáson. A küldöttek a szombati szavazáson végül úgy döntöttek, hogy a párt a kormányváltás elősegítése érdekében nem indul a választáson.
„A Momentum a rendszerváltás beteljesüléséért és egy nyitott, sokszínű, a teljesítményt, a tehetséget, valamint a szorgalmat jutalmazó ország megteremtéséért jött létre. Ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon és egy következő választáson, se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza. Ezen lépés – a kormányváltás – érdekében hozta meg a párt ezt a döntést” – olvasható a párt bejegyzésében.
Fekete-Győr András, a Momentum alapítója egy májusi elnökségi ülés előtt dobta be, hogy a pártjának nem kellene indulnia 2026-ban, mert ezzel elvenné az esélyt a kormányváltástól. Fekete-Győr szerint ezzel a Momentum is a probléma részévé válna, mert az a 3 százalék is végzetes lehetne, amelyet el tudnának vinni a rendszerváltó jelöltektől. A párt állami támogatásaiból ehelyett egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alapot hozna létre, amellyel tüntetéseket, a helyi rendszerkritikus sajtót és „az Orbán-rendszer politikai üldözötteit” támogatná. A politikus később azt is mondta, ha mégis elindulnak, akkor kilép a Momentumból.
A Momentum elnöksége támogatta az alapító ötletét, de a végső döntést a küldöttgyűlés hozta meg a szombati szavazással.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője nemrég egy interjúban arról beszélt, számításai szerint a Momentum nem lesz ott a parlamentben 2026 után, és ő sem lesz országgyűlési képviselő.
A Republikon Intézet legfrissebb felmérése szerint a Momentum támogatottsága 1 százalékponttal csökkent a teljes népesség körében, 1 százalékra, a pártválasztók körében 2 százalékpontot veszített, e válaszadói csoportban és a biztos szavazó pártválasztók körében is 1 százalékon áll a támogatottsága.
A közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség körében 5 százalékponttal vezet a Tisza Párt a Fidesz–KDNP előtt, a két párt közötti különbség egy százalékponttal nőtt május óta. A kutatás szerint a Tisza változatlanul 32, a Fidesz–KDNP pedig 27 százalékon áll, ami egy százalékponttal alacsonyabb a májusi eredményénél.